#Demokratikus Koalíció






Gyurcsány Messihez hasonlította magát és elmondta a Fidesz-verés forgatókönyvét
 

Gyurcsány Messihez hasonlította magát és elmondta a Fidesz-verés forgatókönyvét

A DK elnöke hétfőn este levezette, hogyan nyerhet a baloldal, beszélt lefejezésről és hibernálásról, valamint arról is, hogy rosszul esik neki, amiért ma már csak második a Fidesz gyűlöletlistáján Soros mögött. Előadása után rövid interjút adott a hvg.hu-nak is a vezető nélkül maradt baloldalról, és arról, hogy kik közül kell miniszterelnök-jelöltet választani.

Tóth Richárd Tóth Richárd

Obama kampánysegítőit igazolta le Gyurcsány
 

Obama kampánysegítőit igazolta le Gyurcsány

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfőn bejelentette, hogy Botka László, az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje lemondásával beismerte stratégiájának teljes kudarcát. És azt is, hogy amerikai kampányemberek segítik a DK-t.

hvg.hu hvg.hu

DK-s forrás: „Kockázatot jelent az MSZP”
 

DK-s forrás: „Kockázatot jelent az MSZP”

Botka László lemondása után hatalmas a tanácstalanság mind a szocialista párton belül, mind a baloldalon. A hvg.hu-nak egy DK-s forrása azt mondta, Szeged polgármestere abba bukott bele, hogy diktálni akart.

T. R. T. R.